Az 1969/70-es tanévben indult útjára a maga nemében páratlan iskolakísérleti program Gáspár László tudományos alapossággal kidolgozott és részletezett leírása alapján. Az elméleti konstrukció sok gonddal, megpróbáltatással és akadállyal átszőtt gyakorlati megvalósítása 25 éven át tartott. Az oktatáspolitika akkori viszonyai között a szentlőrinci vállalkozás engedélyezett kivétel volt. Ezért egy konkrét pillantást megérdemel az elindulás körülményeinek áttekintése: hogyan, mikor, kiknek az egyetértő támogatásával, s miért éppen a Baranya megyei nagyközségben, Szentlőrincen kezdődhettek meg a körültekintő munkálatok.

Először is gondolni érdemes a ’60-as évek második felében az országosan enyhülő politikai viszonyokra és az 1968-ban bevezetett gazdasági reformra, ezek nyomán formálódó, némi invenciót, önállóságot, helyi gondolkodást megengedő oktatáspolitikára. Ezt érezte meg Gáspár László, aki ebben az évtizedben szakmai-pedagógiai tudásának intenzív mélyítésére, kvázi élete első, de nem az utolsó nagy feladatára készült.

A tanítói diplomával rendelkező Gáspár az 1960/61. és 1961/62-es tanéven – egyedüli tanerőként – a mezőhéki tanyai iskolák egyikében, Karasemlyéken dolgozik, miközben levelező úton végzi az ELTE magyar-pedagógiai szakot. E tanyai iskolában szerzett tapasztalatait Pedagógiai problémák egy tanyasi iskolában című riportkönyvében összegezte 1963-ban. Utólag ezt írta róla: „rengeteg végiggondolatlan ötletet tartalmazott, de két ponton túllépett az akkoriban uralkodó közfelfogáson. Az iskolaközösség az iskolai méretekben megszervezett közösségi tevékenység terméke. Másrészt: az iskolaközösség nem korlátozódhat csak az oktatásra, át kell fognia a gyermek teljes életét: a nevelőmunka szerves részévé kell tenni a termelést és gazdálkodást.” Könyvének befejező gondolata pedig: „ … a jövő iskoláját nem elszigetelt kísérletezők, hanem csak kísérletező tantestületek – alkotó pedagóguskollektívák – alakíthatják ki.”

A következő évek egyikében, 1967-ben Gáspár László megalkotja, rögzíti elméletileg kísérleti iskolaprogramját. (2) Az átfogó és kellőképpen részletező tanulmány sokatmondó megállapítása: „ … az ember eszménye nem a társadalom által nagyra becsült tulajdonságok összességéből, hanem az ember tevékenységi lehetőségeiből bontható ki. Az ember tetteinek folyamata.”

G.L. ekkortájt gyűjtött kellemetlen, de haszonnal járó élménye a Magyar Pedagógiai Társaság 1969-es balatonfüredi konferenciája, ahol Ágoston György, a szegedi tudományegyetem pedagógiai tanszéke vezető oktatójának goromba megnyilatkozása, amikor is a gáspári pedagógiát vehemensen elutasította és tetemre hívta Gáspár Lászlót, aki nyugalmát megőrizve, felkészülten és lényegre törően védte meg álláspontját. Eme összecsapás nyomán úgy gondolhatta Gáspár, hogy nem lesz könnyű dolga, ha a tettek mezejére lép. Márpedig arra lépett… De már három nagy tapasztalat és felismerés birtokában: Karasemlyék, átfogó és elmélyült tanulmánya és a MPT konferenciáján bekövetkezett éles támadás.

A kísérleti helykereső lépések sorában Gáspár László körülnézett az országban és azt találta, hogy Baranya megye jó néhány közoktatási kezdeményezésnek teret engedett. Innen már csak egy lépés volt levele Bernics Ferencnek, a Baranya Megyei Tanács művelődési osztálya vezetőjének: itt szeretné nyélbe ütni nagy tervét. Az osztályvezető megígéri, hogy megnézeti, mely tanintézmények látszanak alkalmasnak és fogadóképesnek. Így jutott el Gáspár három baranyai iskolába: Hidasra, Komlóra és Szentlőrincre, s döntött Szentlőrinc mellett: átlagos adottságokkal rendelkező nagyközség, közlekedési csomópont, közeli megyeszékhely, az 1. Számú Általános Iskola, amelynek testülete vállalta a programot, miután e vállalásban kitüntetett szerepet játszottak a Gáspár László és iskolamodellje mellett mindvégig kitartó kollégái: Koltai Péterné, Horvát István, Nagy Katalin és Szalai Lajos.

Az elkötelezett és fajsúlyos hivatalos támogatás jeles alkalmaként tartható számon az a szentlőrinci félnapos tanácskozás , melynek résztvevői voltak: Petró András (a Tankönyvkiadó vezetője és az OM párttitkára), Bakonyi Pál (az Országos Pedagógiai Intézet főigazgató helyettese, a kísérletfelelős szakmai gondozója), és Takács Gyula (a Baranya Megyei Tanács elnökhelyettese, a megyei közoktatás felügyelője):

Mindhárman tanult, tapasztalt, művelt köztisztviselők, a progresszív közoktatás közszolgái, akik egyhangú támogatásban részesítették Gáspár Lászlót és kísérleti programját.

E tanácskozáson jelen volt dr. Hortobágyi Ferenc tanácselnök is, aki jóindulatúan és várakozóan tekintett a számára különös helyzetre, és természetesen Gáspár László is, akit Petró András mutatott be: Gáspár szerény, nyugalmat árasztó, nyílt tekintetű, szakmailag felkészült, vállalkozó-kedvű, pedagógiai eszményeiben rendíthetetlen fiatalember (32 éves), de nem kezdő pedagógus.

Gáspár László nem maradt magára: segítő, bátorító személyek vették körül: Loránd Ferenc, Trencsényi László, Mihály Ottó, Petrikás Árpád (pedagógusok, kutatók), Kalmár László, Pándi Pál, Szűcs Ervin, Ancsel Éva, Ferge Zsuzsa, Tőkei Ferenc (tudósok).

Hanga Mária miniszterhelyettes vezetésével megalakulta félig-meddig formalizált felügyelőbizottság, amely továbbította a megoldandó ügyeket a minisztériumba.

És persze Gáspár tantestülete, aminek tevékeny résztvevője volt Bódis Éva, Gáspár László párja, küzdőtársa és első számú lektora.

Miután az elő-és felkészítő tanév után elindult a kísérleti program felmenő rendszerben (1970-71), nehéz, keserves ügyek nehezítették az egyébként sem könnyű, egyszerű munkát. Ilyen volt pl. a statútum (a helyi viszonyokat szabályozó kedvezőtlen költségvetés és gazdálkodás, amivel kapcsolatban négy fenntartója is volt az intézménynek (induló helyzet: Szentlőrinc, azután 1-2 évre a pécsi járás, majd a Tanárképző Főiskola, aztán ismét Szentlőrinc); végül, de nem utolsó gond: a tanári órakedvezmény (idő felszabadítása a koncepció megértésére és gyakorlati alkalmazása) és a pótlék, a gyakorló iskolákhoz hasonlóan.

Volt még egy zavarórepülés kezdetektől fogva: az a feltételezés, hogy Gáspár az összes általános iskolát a szentlőrinci modellre állítaná át. Mígnem Trencsényi László 1989-ben megkérdezte, igaz-e ez a hitelrontó mendemonda. Gáspár László válasza: ”Nem azzal a szándékkal kezdtük, hogy ez lesz az, ami univerzális csodaként felváltja majd a régit, az uniformizált tanulóiskolát.” Hanem? „ Lehessen ez az egyik alternatíva!” (3)

1981-ben Gáspár visszalépett Szentlőrinctől, mert „elfogyott a lélegzete”. Hogy azután hasonlókép nehéz fába vágja a fejszéjét Sarkadon. Folytatva „a mezítlábas királyfi pokoljárását” – haláláig, amikor Petró András így köszönt el tőle: „…ifjonti hite, gyönyörű álmai, pedagógus alázata, emberi magatartása volt az, amiért szerettem és tiszteltem. Számomra ő volt a szegénylegény a pedagógiában, aki nagyon alulról indult és szédítően magasra jutott.”

--------------

(1) A szerző 2017. szeptember 15-én, Szentlőrincen, a Gáspár Emlékév keretében elmondott korreferátumának szerkesztett változata

(2) A közösségi tevékenységre épülő nevelési folyamat általános vonásai. Jn: Tanulmányok a neveléstudomány köréből. Akadémiai Kiadó, Bp. 1967

(3) Ifjúsági Szemle 1989/2

(4) Nyár elején így emlékezett Soós Imrére halálának 60. évfordulóján a Nők Lapja