1968 óta ismertem személyesen Gáspár Lászlót. Előtte való években (pontosan 1966-ban) módomban volt Komlón egy új iskolát alapítani, ahol reformpedagógiai arculattal indíthattam a „menetelést”. Gáspár László tudomást szerzett a kezdeményezésről, s meglátogatta intézményemet. Feltételezései szerint – természetesen irányításával – akár jó kiindulópontja lehetetett volna a kísérleti iskola kialakításának. A komlói városvezetők azonban ódzkodtak a lehetséges programtól.

1969-ben debütáltam a tanárképzésben. Előbb a Pécsi Tanárképző Főiskolán tanítottam, majd az egyetemi fúziót követően a JPTE-n, a névváltoztatás után a PTE-n. Gáspár László megkeresett azzal a kéréssel, hogy – egyetemi feladataim végzése mellett – hozzak létre és vezessek kutatócsoportot a szentlőrinci kísérleti iskolában. A feladat: feldolgozni a közel egy évtizedes „hozadékokat”, a terveket, programokat, kibontakozást, valamint követni a valóságos pedagógiai tevékenységet, szembesíteni azt a vállalt törekvésekkel. (Az általában 5-6 tagú kutatócsoport tagjai éveken keresztül dolgoztak együtt. Kutatóként a nevelőtestület „mellett”, külső vezető irányításával. Két-három órában viszont tanári közreműködéssel, a tanulók közötti tennivalók művelésével. Ezt a „tudományos” műveletet nevezi a metodológia etnografikus kutatásnak.) A kutatócsoport munkájának első éveiről beszámoltam az egyik pedagógiai folyóiratban. (Kovács Sándor, 1982, Pedagógiai kutatók, kutató pedagógusok Szentlőrincen; Pedagógiai Szemle, 1982, szeptember, 803-809.o.)

Gáspár László szentlőrinci „demissioja” után – egyetemi vezetőként – hathatósan működtem közre abban, hogy irányító szerepet kapjon a tanárképzésben. Aligha sajnálta jobban nálamnál valaki is, hogy újító elképzelései „lepattantak” a rektori régiótól.

Egyetemi karrierem idején heteket, hónapokat tölthettem ösztöndíjjal franciaországi és belgiumi egyetemeken, kutatóintézetekben, Freinet-, Decroly- és más „reformiskolákban”. Kapcsolatba kerültem könyvkiadókkal is, egyebek közt a párizsi Armand Colin-nal. Az egyik – a modern pedagógiákat preferáló – könyvsorozat szerkesztője, a Rouen-i Egyetem professzora, Jean Houssaye kért fel arra, hogy különböző szériák összeállításában legyek kelet-európai ágens. 1994-ben az volt a feladatom, hogy a nevezett környezetből nevezzek meg markáns iskolamegújító személyiségeket. Magyarországról – megítélésem szerint – akkor két pedagógus kutató-fejlesztő jöhetett szóba. (Az E!őkészítő Bizottságban általában tízen dolgoztunk. A szó szoros értelmében az összes kontinensről /Európából többen is/ volt bizottsági képviselő. Mindegyik jelöltről két „flekkes” ismertetőt kellett írni, amely alapján a „zsűritagok” kiválogatták / kiválogattuk az – ebben az esetben – donimáló nyolc „győztest”. Gáspár László „anyaga” minden kétséget kizáróan előnyös helyre került. Egyebek közt a munkásság határozott filozófiai megalapozottsága is szembe tűnt. (A „nyolcak” között pl. még szerepelt Paulo Freire és Fernand Oury is.) Az idézett 207 oldalas kötet címe és azonosíthatósága: Pédagogues Contemporains, Armand Colin; Sous la direction de Jean HOUSSAYE; 207 p., Paris, 1996. A Gáspár Lászlóról szóló tanulmány fellelhetősége: Sándor Kovács, 1996, László Gáspár, in. Pédagogues Contemporains; Armand Colin, Paris, 1996, pp. 75-97. A következő években tapasztalhattam, hogy a kötet ajánlott irodalom (volt?) a frankofon pedagógusképzésben. Több egyetem és a könyváruház polcain találkoztam a könyvvel. Érdemes megjegyeznem, hogy a megelőző kötet (Qiunze Pédagogues, 1995, Armad Colin Paris; Sous la direction de Jean HOUSSAYE), amely a „régebbieket” honorálta, többek között Rousseau, Pestalozzi, Frőbel, Steiner, Dewey, Montessori, Freinet, Cousinet munkásságát dolgozta fel. A gáspári kötet után, a sorozat más könyveiben módomban volt – hasonló procedúra után és ugyanilyen terjedelemben – Tessedik Sámuel, majd Winkler Márta pedagógiai tevékenységét is elemezni. A sorozat magyar vonatkozásairól két beszámolót is lehet olvasni: Kovács Sándor, 2002, Hírünk a világban, in. Köznevelés, 2002. február 15., 16-17. o.; Benedek István, 2008, Magyar pedagógusok egy francia neveléstörténeti sorozatban, in. Köznevelés, 2008. január 18. 24. o.

Végezetül megjegyzem, hogy amikor Gáspár László fizikailag eltávolodott Szentlőrincről, akkor a dokumentációból, főképpen a kutatócsoport anyagai közül kimentettem némelyeket, amelyek mindazonáltal az egész „mű” lényeges összetevőiről is tanúskodnak.

"A kötet (...) a neveléstudomány elméletével és gyakorlatával egész szakmai életútja során aktívan és elmélyülten foglalkozó szakember (...) írásaiból nyújt válogatást, aki az iskolák mikrovilágától a széles, nemzetközi kitekintésig mindig képes rendszerszerűen látni és összefüggésekben gondolkodni. Kutatói és fejlesztői munkája nyomán a Pécsi Tudományegyetemen több más terület mellett meggyökeresedett és megerősödött például az összehasonlító neveléstudomány, a nevelésügyi innováció és az iskolamenedzsment tématerülete. (...)
Ebben a kötetben kétségkívül az egyik legérdekesebb és legnagyobb nóvum-értékű az a hosszabban (de nem teljes terjedelmében) idézett tanulmány, amelyben Kovács Sándor Gáspár László szentlőrinci iskolakísérletének főbb pedagógiai-(nevelés)filozófiai alapjait jellemzi, összevetve azokat általánosságban különböző neveléstudományi paradigmákkal, és konkrétan több francia pedagógiai gondolkodó, iskolareformer (Oury, Freinet, Resweber, Clausse) hasonló gondolataival és törekvéseivel. Ezen a helyen szeretném kiemelni, hogy Kovács Sándornak szerzőként és szerkesztői tanácsadóként is múlhatatlan érdemei vannak abban, hogy Gáspár Lászlóról és más, a hazai nevelés és iskolatörténet, illetve pedagógiai gondolkodás kiemelkedő, nemzetközi mércével mérve is jelentős alakjairól neves francia kiadóknál kiadott kézikönyvekben megjelenhettek értékelő tanulmányok az elmúlt években. Nagyon fontos ez abból a szempontból, hogy hazai értékeink, haladó pedagógiai hagyományaink valóban európai szinten közkinccsé válhassanak. " (Teljes szöveg: kattints a fenti képre.)