"A tanítói diplomával rendelkező G.L. az 1960/61. és 1961/62-es tanéven – egyedüli tanerőként – a mezőhéki tanyai iskolák egyikében, Karasemlyéken dolgozik, miközben levelező úton végzi az ELTE magyar-pedagógiai szakot. E tanyai iskolában szerzett tapasztalatait Pedagógiai problémák egy tanyai iskolában című riportkönyvében összegezte 1963-ban. Utólag ezt írta róla: „rengeteg végiggondolatlan ötletet tartalmazott, de két ponton túllépett az akkoriban uralkodó közfelfogáson. Az iskolaközösség az iskolai méretekben megszervezett közösségi tevékenység terméke. Másrészt: az iskolaközösség nem korlátozódhat csak az oktatásra, át kell fognia a gyermek teljes életét: a nevelőmunka szerves részévé kell tenni a termelést és gazdálkodást.” Könyvének befejező gondolata pedig: „ … a jövő iskoláját nem elszigetelt kísérletezők, hanem csak kísérletező tantestületek – alkotó pedagóguskollektívák – alakíthatják ki.” A következő évek egyikében, 1967-ben G.L. megalkotja, rögzíti elméletileg kísérleti iskolaprogramját. Az átfogó és kellőképpen részletező tanulmány sokatmondó megállapítása: „ … az ember eszménye nem a társadalom által nagyra becsült tulajdonságok összességéből, hanem az ember tevékenységi lehetőségeiből bontható ki. Az ember tetteinek folyamata.”

"1968 óta ismertem személyesen Gáspár Lászlót. Előtte való években (pontosan 1966-ban) módomban volt Komlón egy új iskolát alapítani, ahol reformpedagógiai arculattal indíthattam a „menetelést”. Gáspár László tudomást szerzett a kezdeményezésről, s meglátogatta intézményemet. Feltételezései szerint – természetesen irányításával – akár jó kiindulópontja lehetetett volna a kísérleti iskola kialakításának. A komlói városvezetők azonban ódzkodtak a lehetséges programtól. Akkor már vagy 8-9 évet dolgoztam a városban, s a Freinet-pedagógiát néhány összetevőben óvatosan idéző módszertant még elfogadta a helyi művelődésügy."

"A magyar nevelés történetében több neves személyiség is jelentőset alkotott, de olyanok, akik nemzetközi viszonylatban kiemelkedőt, véleményünk szerint ketten vannak. Az egyik Tessedik Sámuel, aki Pestalozzi mértékű pedagógusszemélyiség volt, a másik Gáspár László, akinek a nevét Freinetével, Petersennel, Hentiggel kellene együtt emlegetni. Magyarországon, a maguk korában, ők ketten voltak kreatívak, innovatívak, bátrak ahhoz, hogy az adott társadalmi elvárásokon túlmutató, azokkal szembeforduló, de mégis az adott lehetőségekkel élni tudó pedagógiai fejlesztéseket vigyenek végbe."

"ez a sokszor nagyon is gyakorlatias szemléletű, iskolakísérletekkel, rendszermodellekkel foglalkozó innovátor letette a maga „nagy teoretikus művét” az asztalra."